Ez egy hosszú bejegyzés lesz, és helyenként unalmas is, nem sértődöm meg, ha átugorjátok. 🙂 A vízumomat módosítani kell, ehhez el kell hagynom az országot. Mindent egybevetve számomra a legegyszerűbb módja ennek egy laoszi határátlépés, és az ottani thai nagykövetség meglátogatása. Sok iroda szervez ilyen utat, nem volt nehéz rájuk találni.
Ez most egy valós idejű beszámoló, úton Laosz felé írom, és amint lesz netem, közzéteszem. 2 kisbusszal megyünk, én a másodikban ülök, az anyósülésen. Órákba telik, amíg megszokom a vezetési stílust, gyorsan megyünk és merészen. Az előbb volt vmi ellenőrzési pont, a sofőr sietve bekapcsolta a biztonsági övét, letekerte az ablakot, a rendőr benézett, megkérdezte, hogy Laoszba megyünk-e, majd kuncogott egy sort, hogy hohóó mennyi „fáláng”! (Farang = külföldi, és a thaiok állítólag lusták kimondani az r betűt, habár képesek rá, de helyette inkább az l-nél maradnak.) Sofőrünk az ablak felhúzása utáni pillanatban kikapcsolta a biztonsági övét. Az előbb meg is álltunk, aminek nagyon örültem, mert a 10 órás út elején az mondták, mindenki menjen el pisilni, nincs több megálló útközben. Reméltem, hogy csak blöffölnek, és szerencsére így lett. (Komment a jövőből: az út végéig még 3x megálltunk. 🙂 )
A thai vezetési kultúrálól kicsit bővebben: a záróvonal általában nem számít, a többsávos autópályán meg mindenki szlalomozik kb. Ha csak a mi városunkban robogókkal közlekedőket nézzük, már ott is elképesztő dolgok vannak: egy kis robogót vezet apu, előtte egyik gyerek a kormány és apu között beékelődve, mögötte másik gyerek, leghátul anyu. Másik verzió: apu és anyu, anyu kezében kisded, az égvilágon semmivel sem rögzítve semmihez. Előfordul további egy gyermek apu előtt ülve. Az egyébként tök szokatlan nekem, ahogy a kisbabákat hordozzák itt, kézben. Nincs babakocsi, nincs hordozókendő, mindenhová a karjában viszi az anyukája a babát. Fura, hogy ezt nem érzem biztonságosnak, annyira másképp szocializálódtam. Jó, most nem a robogós esetekről beszélek, hanem amikor a plázában jön velem szemben valaki, kezében egy csecsemővel. Gondolom, hogy hozzá vannak szokva a nők itt ehhez és erősen tartják azt a gyereket.
Visszatérve a vízum-ügyemre, ami miatt most Laoszba megyek.. A tanulói vízumomat senki nem akarja átkonvertálni munkavállalói vízumra. Azt mondták több hivatalban is, hogy ki kell mennem az országból és turista vízummal visszajönni. Azt majd átváltják nekem. Ez a kiutazás oda is 10 óra és vissza is. Elindultunk vasárnap este, odaérünk hétfő hajnalban a határra, reggel 8 körül pedig a laoszi thai nagykövetségre, ahol sorba kell állni, leadni az útlevelet, papírokat. Ezután mehetünk a szállásra, ahol majd alszom egész nap (komment a jövőből: aha, persze..) mert útközben elég reménytelennek tűnik, majd kedd délután begyűjtjük az útleveleinket és indulás vissza. Kedd éjfélre érkezés oda, ahonnan elindultunk. Onnan nekem még szerdán át kell menni a mi városunkba, bemenni a suliba a dokumentumaimért, amiket a munkavállalói vízumhoz állítottak ki. Csütörtökön itt is ünnep van, úgyhogy péntek kora reggel irány a bangkoki bevándorlási hivatal, 2 óra út oda, sokórás sorbanállás (ülés), 2 óra út vissza. Remélem, hogy el tudom intézni midezt most, még az iskolai szünet alatt.
Közben már hajnali 4.30 van, most már elég közel lehetünk a határhoz. Aludni még nem igazán tudtam. Készült rólam csodás igazolványkép az előbb, remélem kapok egyet a 4-ből, mert amit a fényképezőgép kijelzőjén láttam, az alulmúlhatatlan (később kaptam, és kicsiben nem is lett annyira szörnyű). Rám adtak vmi xxl-es zakót, megvilágítottak reflektorral, és emellé ma még nem aludtam. Egyébként ez a hipermodern fotóstúdió egy éjjel-nappali bolt előtt, a parkolóban található. A fényképész úr egy fehér tábla elé ültet, előtte pedig egy hölgynél lehet választani fehér inget/blúzt, fekete zakót. Nagyon profik. Most arra várunk, hogy elkészüljenek a képek. Ahogy hallom, egyébként nagyrészt oroszok az útitársaim, vagy csak ők beszélnek hallhatóan.
…
Közben már eltelt 16 óra, este van és a szálláson vagyok. A hajnali határátlépésnél kb 300 ember várakozott egyszerre, úgyhogy nem haladtunk túl gyorsan. 5.30-kor indultunk a kapukhoz, 6-kor nyitottak. Az útlevelek ellenőrzésére sokat kellett várni, majd a következő kapunál a laoszi beléptető vízum kiadására is. A thai követségre végül csak 10-kor értünk oda. Akkor még mindig nem aludtam semmit. Ott 1 órás sorbanállás után sikeresen megkaptam a 654-es (hatszázötvennégy, ennyiedik igénylő voltam aznap délélőtt!) sorszámot. Már csak órák kérdése volt, hogy sorra kerüljek, ez délután 2-kor következett be. De pár órát üldögélhettem legalább, mert hajnaltól csak álltunk mindig más sorokban. Kaja nem volt, tegnap estétől csak pár édességet ettem, úgyhogy a végére már eléggé nehezen mozogtam. A maradék összeszedett erőmmel felbontottam egy zacskó mogyorót és az utolsó sorban állásnál, a célegyenesben azzal tartottam magamban a lelket. De akkor már levert a víz a fáradságtól. Szerencsére fél órára rá a szálláson adtak meleg ételt.
A várakozás alatt egyébként találkoztam angolokkal, ausztrálokkal, mindenki jófej volt, nem panaszkodtak, inkább viccesre vették a dolgot. Voltak nagy ujjongások, amikor az 5-600 körüli sorszámok sorra kerültek, volt örömtánc, papírok leadása után meghajlás a közönségnek, ilyesmi. 🙂
Ezek az ügyintézős hercehurcák itt így mennek, hozzá kell szokni. Ha megkapom a hosszú távú munkavállalói vízumot és a munkavállalási engdélyt, akkor már más lesz, mert csak a kisvárosunkban kell lejelentkeznem 3 havonta, hogy még megvagyok. Alig várom már, hogy odáig eljussak. 😀
Tehát már a szállásról írok, holnap lesz itt reggeli, ebéd, aztán kora délutánig még várni kell, hogy kiadják az útlevelemet a vízummal együtt, és aztán indulás vissza Thaiföldre. Most azt hiszem, alszom. 🙂