Először is a minihangyák. A lakásban csapatostul vannak, szép egyenes sorokban közlekednek a fal mentén főleg. Az ember szabad szemmel nem is nagyon látja őket, csak ha leguggol és közelebbről megnézi. Kb. 3 mm-esek, és áttetsző barnásvörös színűek. És csípnek a kis fenevadak, ráadásul a csípéseik (rajtam) hetekig megmaradnak, nagyjából 2 szúnyogcsípésnyi nagyságúak, és baromira viszketnek. Nem tudom, hogy csinálják, vmi hihetetlen erős mérgük lehet. Egyébként meg teljesen ok nélkül támadnak, épp átutazóban az ágy egyik oldaláról a másikra útba ejti az egyik mondjuk a lábamat és harap egyet. Amúgy a lábam tele van kék foltokkal is, mert voltam már többször thai masszázson (itt tizedannyiba kerül, mint otthon), és amikor erősebben nyomogatnak, az foltot hagy, úgyhogy hátulról a vádlim általában vagy kékes, vagy zöldes mintázatú.
Kicsit a közlekedésről: arról nem tudom, volt-e már szó, hogy itt mennyire hihetetlenül különös az, hogy mi sétálunk egyik helyről a másikra, a lábainkat használva. Láthatóan az autósok, robogósok nem is örülnek ennek, mert adódik olyan alkalom, hogy át kell mennünk az út egyik oldaláról a másikra, és akkor megzavarjuk őket a haladásban. Vezetési kultúra valahogy itt nincs, tényleg nagyon figyelmesen kell gyalogosként közlekedni. Egy itt élő brit srác mondta, hogy milyen fura, hogy amikor a thaiok megvendégelnek a házukban, akkor mindent megosztanak veled, családtag vagy, de az utakon nincs bocsánat, ott aki kapja, marja. Olyan, hogy egy autó beengedjen udvariasságból egy másikat maga elé, vagy esetleg lassítson egy gyalogos miatt, nincs. Itt, ahol lakunk, nincsenek zebrák és mondjuk az esetek felében járda sincs. 😀
Ja, és a nagy hír: találtunk vega éttermet! Amikor bementem tegnap, és ujjongva konstatáltam, hogy VÁLASZTHATOK TÖBBFÉLE ÉTEL KÖZÜL (!!!!!!!!), a nő nem tudta hova tenni, minek örülök ennyire. Komolyan tapsikoltam örömömben. Volt 5 féle leves és legalább ennyi féle főétel, és nem az volt a kérdés, hogy van-e egyáltalán mit ennem, vagy ha nincs, hajlandóak-e nekem vmit összedobni. Itt kérem fogások voltak. Hihetetlen. Nagyon boldog vagyok még mindig. 🙂
Erről az jut egyébként eszembe, hogy amikor az észt lány (aki szintén a suliban tanít és akivel jóban lettem) elköltözött egy sokkal normálisabb albérletbe, mint ahol előzőleg lakott, mennyire boldogan újságolta, hogy van hűtője, és nem kell minden nap jeget vennie a hűtőládájába.
Visszatérve a vega étteremre, hoztam haza kaját vacsorára. Mondták az egyikről, hogy fűszeres, de csak „medium spicy”, mondom jó, az jöhet. Itt valahogy úgy csípnek a nagyon csípős ételek, hogy evés közben még azt gondolod: „jó, jó, csíp, csíp, de azért érzem az ízeket, nem vészes”, aztán amikor befejezted, akkor futsz 3 kört a lakásban, hogy mivel oltsd el a szádban tomboló tűzvészt. Most is ez történt, szó szerint futkároztam fel alá, a víz ilyenkor nem segít, valami más kaja kell, szerencsére találtam maradék rizst a hűtőben.
Ja, a gekkónk még mindig a hűtő mögött él, de éjszaka vadászik, és olyankor a fürdőszobatükör mögött van a bázisa. Ha gyanútlanul felkapcsolom a villanyt, akkor a szemem előtt elsuhan egy fekete árny – ez azért annyira nem vicces. 😀