Van egy gekkónk!

Először csak a házfalakon estefelé csodáltuk őket, majd a szobánkba érkezett egy kisebb példány egy napra – most meg egy ici-pici gekkó az erkélyen lemászott a magasból, de körbe csempe van és nem tud visszamászni. Kap vizet, kispriccelünk elé kicsit és eszi a hangyákat, melyből sok van, már 4. napja él az erkélyen.

Még kicsit nátha félés vagyok, azóta még két thai masszázson voltam, és már más meridiánokon dolgoznak, az isiász ideg rendbe jött máris.

Ismét hétvége, úgy lefáradtunk, nem mentünk el a szigetre, itthon pihengettünk, egy thai masszázsra mentünk és vacsorázni – nekem sikerült vörös currys tenger gyümölcseis ételt kérnem – megettem életem első fött kispolipját is, és nagyon finom ananász üditőt is ittam. Ez a vörös curry annyira csipős volt, hogy a szervezetem alig másfél óra mulva már kifelé küldte. Meghajtott. Napsi szerint nagyon csipős volt, megkóstolt egy felatot ő is. Az étteremben ez volt a közepesen csipős.

Találtam olyan 7 eleven boltot, ahol sok vegetariánus étel van , tele van vele egy hütő. És vega éttermet is találtam. Szegény Napsinak nem könnyá itt ételt találnia, bár a piacon is volt több is. De 10-12 féle étel nem egy nagy választék.

Ettem végre finom halat, ami ráadásul rizzsel volt töltve, és bár sok szálkája volt, fnom volt, rántva volt, illetve panirozva.

Haladok a thai nyelvvel is, már kisebb mondatokat állitunk össze.

És péntekenként én de. tanulok Pattayán, majd du. Napsival visszatérek, és mig ő tanul, én felderitek. Megtaláltam negyed órányi sétára a tengert, az egyik indián törzs tulajdonában lévú HARD ROCK CAFE itteni részlegét, és a motorcsónak kölcsönzőt… ha majd jobban állunk, felelevenitem a Horvátországban tanult motorcsónak vezetési ismereteimet.

Ami érdekes, a tengerpart olcsóbb, legalábbis 20 bantért vettem 6 féle gyümölcsből kóstolót, mely kettónknek elég volt ma reggelire és egy nagy kókuszdió csak 30 baht volt, hűtve, amit megvettem Napsinak mig tanult.

És eddig messze ez volt a legfinomabb!

Én ettem ujra Duriant, nekem bejön, számomra a numero 1 gyümölcs eddig.

Sajnos elromlott a mosdó alatti cső, amit már nekünk kell megjavittatni – valójában ragasztószalaggal volt összetákolva, csak nem néztem meg – ma kezdett folyni. Jövő héten vár rám kis szerelés hát.

Kedden felderitem a szigetet, ahova ma nem mentünk el. És majd irok róla, mit találtam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük