Én voltam (ebben a blogban Napsugárnak nevezett el Hősünk – akit meg cserébe elneveztem Hősünknek), aki csapvízzel mosott fogat, legalábbis egész idáig úgy tűnt, hogy csak én, de aztán ő is ágynak dőlt, most már szerencsére jobban van. Váltottuk egymást, első éjszaka rosszul lettem, ő kezelt órákon át és tegnap egész nap csak forró vizet kortyolgattam, aztán mire jobban lettem tegnap estére, már ő fájlalta a hasát, aludni sem tudott. Kezeltem én is, szerintem a Reiki nagyon sokat segített, ez elhúzódhatott volna napokig is. De a jó hír, hogy mindjárt elmegyünk boltba, mert Hősünk már algás chipset kíván (tegnap kiszúrtuk, hogy itt létezik algás Lays, amit szimplán csak Lay-nek írnak itt). Mondtam neki, hogy ha ezt tudom, a beáztathattunk volna egy zacskó chipset a Balcsiba, még amíg otthon voltunk. 🙂
Nem mentünk még nagyon be a városba a fentiek miatt, holnapra már tervbe van véve, hogy megnézünk pár szentélyt, meg feltérképezzük kicsit az óvárost. Kipróbáljuk majd a thai tömegközlekedést is, buszozunk és vonatozunk. Ha eltévednénk, van sok ezer taxi, ami visszahoz olcsón, csak figyelni kell, hogy be legyen kapcsolva a taxióra, mert különben 3x annyiért hoznak el, mint amennyibe kerülne egyébként a fuvar.
Hétfőtől meg megyünk hivatalokba, aztán pedig munkát keresni. Remélhetőleg lesz lehetőség egy kisebb városban dolgozni, majd meglátjuk.