Hónap: 2014 augusztus

Bizony, a nyelvtanulással is foglalkozunk. A Thai ABC nem tűnt először nehéznek, a mássalhangzóit már ismerjük általában, de azután bemutatták a magánhangzókat és azokat az aranyos kis megoldásokat, amiktől valahogy minden más lesz… Aki tanult tibeti vagy szanszkrit írást, már ismeri az elé, mögé, fölé írt betűk kifejezését…  És van amikor egy betű felett 3 jel is van, abba még belegondolni se szeretnék, mi mit mire módosít. 

Megvolt az első igazi bangkoki csúcsforgalom élményünk is, hazafelé 40 perc után még csak 1 megállót tettünk meg – ugyanis nagy eső volt, és ilyenkor Bangkok egy jó része víz alá kerül, sokfelé nem lehet közlekedni, így nagyon bedugul a város bizony. Nem véletlenül hívják ezt esős évszaknak. 

És egyik este, mikor Napsinak vegetáriánus vacsorát kerestünk, végre láttuk a falon a gekkokat. Kis ügyesek, ahogy kapaszkodnak. 

Házigazdánkat faggattuk a veszélyekről: Malária, kígyómarás, stb. Nevetek a feleségével: Malária? Thai ember lecsapja a szúnyogot! Kígyómarás? Kígyó meglátja az embert, menekül, mert a thai ember megeszi! 

Visszatérve az esős évszakhoz: pár éve házigazdánk háza is fejmagasságig víz alá került, még jó hogy több emeletes az otthona – de bizony hetekre csónakot kellett bérelnie! Mutatta a fotókat is – még akkor is mosolyogtak a fotókon. 

És közben kipróbáltuk a Tuk-tukot utazáshoz, ami fantasztikus élmény volt, és ma Napsugárnak megvolt az első állás interjúja is. Hogy hogyan sikerült, később visszatérünk rá, még feldolgozzuk az élményt… Mindenesetre, közben került sor a robogó taxi kipróbálására váratlanul, ami újabb élményekkel gazdagított – nagyon biztonságos és gyors megoldás volt. És Napsi olyanokat énekel nekem, hogy „fiam maga kifogta Dél-Amerikát, egy ilyen kislánnyal csupa öröm a világ” . 

A thai ételek annyira bejönnek, hogy kis szumóssá kezdek válni. Főleg a gyümölcsök miatt, amiből itt végre sokat ehetek – itt futja rá.  

Házigazdánk is bizony sokféle földi jóval ellát, főleg gyümölcsökkel, még nem tudom melyik melyik, de a mangót már felismerem, és van itt mangusztán is ha jól emlékszem a nevére, licsi is és még sok sok minden. Vannak itt pirinyó banánok, és én már többféle rákkal is megismertettem pocikámat.

Sok itt a japán étterem is, egyben sem voltunk, itt elég drága szintén. Viszont máris többször ettünk pad-thai-t, és ma kipróbáltam a gyömbéres csirkét is. 

A mangó üdítőként is nagyon finom…  Kipróbáltam a thai sört is, a japánhoz hasonlít számomra, nekem bejön.

Megtaláltuk az MBK bevásárló központot, ott is olcsón, jó áron lehet finomakat enni, ruhákat venni (nem sokat hoztunk ki) zoknik, ingek, szoknyák, szép cipők, műszaki cikkek, szóval minden van. Kinéztem egy smaragd-buddha szobrot, már egész jó áron odaadták volna, de még várok… 

A metrón kívül pedig már a Sky Trainnel is megismerkedtünk.  

Házigazdánkkal eredetileg szombaton Bangkokban egy parkba kirándultunk volna, de közbejött egy gyors házfelújítási részlet, hétvégére így a tengerpartra megyünk Napsival, ne legyünk itt útban és elég zajos is a hadművelet. Tehát jön pár nap beach, ma dőlt el délután hogy megyünk, így mindjárt csomagolunk is. Vár a tenger! És odafelé a minibuszt próbáljuk ki, az is jár arrafelé. Végre egy kis nyári fíling!   

Szép hétvégét mindenkinek! 

A blogon kevés a tárhely, de ide majd töltögetünk fel képeket, videókat, már most is van pár:

instagram.com/sztereokatapult

Autópálya mellett van az ideiglenes szállásunk, így buszt fogni néha komplikált. A választott busz csak akkor áll meg, ha leinted, de akkor sem teljesen, kicsit futni kell utána és felugrani, mert szeret mozgásban maradni. Leszállásnál ugyanez, nagyon ritkán szállsz le álló járműről, és az ajtókat jó előre kinyitja a sofőr, szóval ott nem ajánlatos álldogállni, ha mondjuk még épp 40-nel megy. Sokan utaznak együtt, de nincs tülekedés. Tegnap csak állóhely jutott, a táskáinkat a földre raktuk, és két hölgy is felajánlotta rögtön mosolyogva, hogy tegyük inkább az ölükbe, ne a földre.

Ma kora reggel egy nagyon régi busszal mentünk, a sofőr bácsi nem mindig reagált időben, többször dudáltak rá hátulról (ami itt egyébként nagyon ritka annak ellenére, hogy hihetetlen módon közlekedik az autók és robogók kavalkádja sávokon átvágva a 4 sávos autópályán index nélkül, vagy a kétsávos úton végig szépen 3 sávban haladva, záróvonalakat figyelembe nem véve, stb.), mert gurult a busz a mögötte lévő kocsira épp, amikor egy helyben álltunk volna elvileg. A vége ennek az lett, hogy a kalauz néni fennhangon kiabált pár sornyit és hadonászott mellé a buszvezető bácsinak, aki erre összeszedte magát és onnantól kezdve odafigyelt. Nem volt feszült a helyzet, a buszon láthatóan mindenki jót derült közben, olyan volt inkább, mint egy idős házaspár összezördülését hallgatni (néni kiabál, bácsi meghúzza magát verzióban). A néni az út során többször indexként funkcionált, derékig kihajolva az ablakon a karjával próbálta jelezni a mellette lévő két külső sáv autóinak, hogy mi kisorolnánk lassan. Szerencse, hogy csak úgy hússzal haladtunk a dugó miatt.

A metró és az itteni HÉV egyébként nagyon modern, és hihetetlen, de az emberek sorba állnak a peronon a szerelvény érkezése előtt. Fel van festve az ajtók helye a földre, és szépen a nyilak mentén mindenki várakozik. Leszálláskor leengedik a leszállókat, csak utána indulnak csendben beszállni. Itt sincs tolakodás, mindenki próbál úgy helyezkedni, hogy a másiknak ne legyen útban.

Van egy vicces dolog a metrózással kapcsolatban, ugyanis a durian nevű gyümölcs nem utazhat, ki van tiltva a hálózatból. Csomó helyen ott a tilos jelzés, a gyümölcs nagy X-szel áthúzva, nem viheti fel senki magával táskában sem, mert állítólag még azon is átérződik a szaga, amit vagy imádnak az emberek, vagy hihetetlenül utálnak és rosszul lesznek tőle. Ízre gyakorlatilag a fokhagyma és a banán keveréke, az illata is erre hajaz, de nem határozható meg pontosan, otthon nincs ehhez hasonló illat. A durian egy ilyen megosztó gyümölcs. 🙂

Ja, és ma tuktukoztunk is, olyan helyeken vitt a sofőr, ahol én lehet, hogy biciklivel sem próbáltam volna meg átférni, de neki sikerült. Nagyon gyakorlottak ezek a vezetők, a tuktuk is egy motor gyakorlatilag, csak 3 kerekű. Itt rengetegen robogóznak, motoroznak, nem egyszer láttunk 8-10 éves gyerekeket egyedül vagy többen robogózni, felnőtt nélkül itt a külvárosi részen. Szóval gyerekkoruktól tanulják az emberek, és nagy bátorságuk is van használni a tudományukat, elképesztő, amiket művelnek az autópályán is, csúcsforgalomban.

Hát, mára ennyi. Majd csinálok képeket, hogy jobban szemléltessem, mi a helyzet. Sosem áll le a közlekedés, most, éjjel fél 12-kor is folyamatos a kinti zúgás, tele vannak az utak. Ez a város tényleg nem alszik.

Ideje volt bemenni Bangkokba. Napsi volt, aki először dőlt ki korábban, hajnalig hősiesen küzdött csak akkor keltett fel, hogy rosszul van. Átvirrasztottuk az estét szinte, másnap délelőtt szállásadónk segített, készített meleg vizet amit ihatott,  és késő du. már kis séta is jöhetett. Este már én éreztem, nem vagyok rendben, kezeltem magam, mondtam Napsinak aludjon, elleszek – de hajnalban én se bírtam tovább. Most ő ápolt és én kaptam a meleg vizet inni, estére kis séta…  El voltunk, annak örültünk nagyon, nem egyszerre dőltünk ki. Utána egy napot pihentünk, lábadoztunk, és úgy döntöttünk, szombaton templomokat, Whatokat nézünk – azaz irány Bangkok belvárosa, helyesebben az óvárosa.

Egy busszal indulunk, a Victory Monumentalhoz, amit a magyar kézikönyv demokrácia emlékműnek fordított. Ott egy másikra át kellett szállni, mert a What Po még mesze van… Van túrista rendőrség, ők igazítanak útba. Újabb buszra szállunk, mindkettő légkondis volt. Napsi majd ír arról, a buszok itt hogyan kérdezik meg a megállóban, van-e felszálló, illetve mi történik ha van..  mindenesetre, nyugalom van, biztonság érzet. sokan barátságosak, útbaigazítanak a buszon.

És gyűjtjük a tapasztalatokat. Hogy amikor 1 000 bahttal fizet a Farang (gazdagnak gondolt fehér ember) akkor megpróbálnak 100 bahtból visszaadni – mikor szólsz, kedvesen mosolyogva bocsánatot kér és megkapod a teljes visszajárót. Hogy utcai árusnál, ha nincs kint ár, ne kérj árút mert dupla áron adja a Farangnak…  hogy igaz, hogy ha mész egy templomhoz, akár a mellékbejáratnál állók állítják, a templom sajnos zárva (nem igaz) de van a nagy buddha (nincs ilyen) amit helyette ajánlanak és megpróbálnak elvinni ékszerboltba vagy ruhaboltba…  Ez utóbbit én már olvasásból ismertem, Napsi mondta még ilyennel nem találkozott – mert akkor thai ismerőssel volt és így nem próbálkoztak. De itt akadt, aki Royal Thai Police igazolvánnyal kívánta nyomatékosítani hogy igazat mond – ennek ellenére kitartottunk eredeti céljaink mellett, és mind nyitva is volt… 

Egy általam már japánból ismert 7 eleven boltban iszom egy jó presszó kávét, Napsi felfedezi a vörösbabos sütit aminek a java nekem jut.   

Utána megnéztük először a What Phra Kaeo-t, főleg a Smaragd Buddha templomot benne. Itt elég sok időt töltöttünk, mert a tűző nap miatt a templom ventillátorai mellett sok időt töltöttünk, csak 15.00 óra után mentünk ki, mikor már jöttek a felhők. A templomokban az ivóvíz ingyen van. Még maradt időnk a What Po templomra, ettem utcai árusnál krumpli tekercset, amikor úgy sütik ki a krumplit, hogy pálcikára van hámozásos technikával vágva, Napsi ivott Kókuszdióból kókusztejet és mangót evet még.

Hazafelé történt a női Aha élmény, mivel felfedeztem, a bent álló buszon az a városrész van kiírva, ahol a szállásunk van, és a kalauz megerősítette, ez jó. A Victory emlékműnél nem is volt gond, a piacnál sem, még félóra, és otthon vagyunk – örültem, ráadásul olcsóbb, mint két másik busszal menni.

Igen ám, de… a piactól valahogy másfelé mentünk, és keresztülutaztuk még Bangkok belvárosát… Rengeteg Tesco is volt útközben, és már letelt az idő, de a városnegyed hangulatának nyoma sincs…

Napsinak olyanokat mondok, most csúcsforgalom van, lassabban megyünk.. Aha – jött a válasz.     

Lényeg az, a busz végül is jó volt, csak előbb várost néztünk és csak az utolsó  pár km-nél fordult  rá az általunk ismert útra. Sikerült 40 perccel hosszabb utat találnom haza – igaz, olcsóbban. Igen nagy örömmel láttuk az ismerős részt,   

Szállásadónk jókat nevetett buszválasztásomon, lerajzolta melyik merre jár, adott útba igazítást holnapi programjainkhoz, kaptunk még vacsorára finom gyümölcsöket , és szóba került hogy mivel foglalkozunk. A házigazda egyből megkért, feleségét kezeljem, fáj a háta – örömmel megtettem, és mikor vége volt a 30 perces kezelésnek, azt mondta, varázslatos volt. Mindennap fogom kezelni, és a szállásadónk is kér kezelést. Máris két embert kezelhetek. 

Azután mentünk aludni az autópálya melletti szobánkba. Aki azt gondolja, egy magyar autópálya hangos, jöjjön ide, ahol hajnalban is hatalmas a forgalom, kakasszóra ébredünk reggel korán, és éjjel is bevilágítanak az autópályák fényei – így alszunk, mint a mormoták. Holnap új nap, új kalandok. 

A Női AHA-nak sok jelentése van.

Ha például elég mélyen mondják, a végén emelkedően, azt jelenti, hogy hülyeségeket beszélsz. Jobb lenne, ha abbahagynád. Mert lehet, drága lesz a végkifejlet számodra, afféle figyelmeztetés – ne tovább.

Van az a női Aha, amely nem jelent teljes elutasítást, ad 10 % esélyt igazad legyen, de ha nem lesz… szóval ő nem hisz benne, de saját érdekedben reméli igazad lesz, mert ha nem…  

És van az a női Aha, ami nem jelent se igenlést, se elutasítást – afféle meglátjuk Aha, semleges aha.

 

Végül van a beleegyező, egyetértő, a legritkább női Aha.

Mindezeket egy bangkoki buszban élhettem át legutóbb…  mikor nem ugyanazzal a buszjárattal indultunk vissza, mint amikkel mentünk…  Erről majd még később.  

Csodálatos, a nők egyetlen szóval lelkiállapotuk gazdagságát hogyan képesek kifejezni. Az  gazdag belső lelkiviláguk kikommunikálására lehet elég lenne pár szó.. ugyanígy használható általuk a lehet.. a nem tudom… szavak, kifejezések is, mert a lehet is jelentheti azt, MEG SE PRÓBÁLD….